Az állomás és az esernyő

Tudjátok nem könnyű a felnőttekkel. Mindent ezerszer el kell mondani nekik, mire valami eljut az agyukig. Van, hogy papagáj módjára folyamatosan kell kiabálni a fülükbe, hogy esernyőt kérek, esernyőt akarok.... Van hogy minden nap el kell mondani nekik, hogy az állomásra akarok menni.
No tegnap mindekettő hatásos volt, és látványos eredményt értem el.Délelőtt ugyanis anya közölte, megyünk az állomásra. Hurrá! Mondjuk nem értettem, hogy miért villamossal és nem vonattal mentünk, de azért nagyon lelkesen énekeltem, méghozzá ennek a dalnak a refrénjét:
Szóval megérkeztünk az állomásra. Volt bent 3 vonat. Egyik nem sokkal érkezésünk után elküldte a mozdonyát pihenni. Épp fent álltunk a repülőhídon, mikoris elindult a mozdony, s nagyon kürtölve átsiklott alattunk.Később visszementünk közelebbről is meglesni a vonatokat. Nagyon nagyok, és nagyon hangosak. Nekünk nem volt szbad a sínekre lépni, pedig amadarak ott gyűjtögették a morzsákat, nem értem nekik miért szabad és nekünk nem. Aztán még ott voltak azok a vasutas bácsik. Fel-le mászkáltak a vagonokban. Meg integettek a zászlóikkal, meg a rádiójukba beszéltek. Aztán elkezdett a fejünk fölött valami zenélni és egy néni beszélni. A vasutasbácsi belefújt a sípjába, és a vonat elindult. Anya szerinte messze-messze ment. Pedig én vonattal akartam hazajönni.
Node nembaj, megígérte anya, hogy még megyünk az állomásra, és a vonatozást is beígérte anya. Be fogom hajtani rajta!
Az esernyőért vívott harcom is hosszú ideje zajlott. De tegnap délután végre elértem a célomat. Mentünk csavarogni, meg mamával vásárolni. És mit ad az ég, hát biza esett az eső. Minden üzletben és minden második lépésnél elmondtam, hogy nekem KELL egy esernyő. Hogy ne érezzék annyira könnyű helyzetben magukat kértem még biciklit (láttam egy kislányt biciklizni, és eszembe jutott, hogy nekem nincs), meg perecet, szörpit és fagylaltot is. Így mire az üzlethez értünk nem volt kérdéses, hogy kapok egy esernyőt. Szóval jöhet már a zápor és a zivatar.